Avagy a túlféltő és túl megengedő szülői magatartás következményei

Lehet az elkényeztetés bántalmazás?

Az elkényeztetés a gyermek számára ártó, nem az érdekeit szolgáló szülői viselkedés. Az elkényeztetés gyakran szeretetbe és a jószándékba van csomagolva. De ez csak a látszat. Az elkényeztetés által sérül a gyermek autonómiája, megnehezednek a függetlenségi törekvései és később a szülőkről való leválás. 

Az elkényeztetett gyerekből elkényeztetett, önzően viselkedő felnőtt válik, aki a környezetének rendkívül megterhelő.

A határ az egészséges szeretet és a “bántalmazó kényeztetés” között

Az egészséges szeretet elsődlegesen a gyerek érdekeit és javát nézi, biztosítja a személyiségének a fejlődését, az életben való boldogulását, az önállóságát és a későbbiekben a leválás képességének kialakulását, illetve a lehetőségét. A gyereknek fontos megtanulnia a helyét a családi hierarchiában, ahol egészséges esetben a szülőké az irányító szerep – és nem a gyereké.

Az egészéges szeretethez tartozik, hogy a családban mindenkinek megvan a dolga és a szerepe.

Elkényeztetésről van szó, haa család élete a gyerek körül forog, az ő igényeiről szól – túlzott mértékben. Ha a szülő a gyermek minden óhaját, kívánságát azonnal teljesíti, viszi erre-arra, folyamatos szórakoztatást és társaságot biztosít neki, és ezzel gyakorlatilag alárendelődik. Fizikailag és lelkileg is a gyereket szolgálja, aki így folyamatosan a középpontban van. A szülő nem mer nemet mondani a gyerekének, nem mer határokat szabni. Megtesz olyasmit helyette, amire a gyerek az életkorának megfelelően képes lenne: rendrakás, házimunkába való besegítés, tanulás, ügyintézés stb. Mindent megvesz neki, mindenre azonnal reagál, önmagát háttérbe szorítja. A gyermeknek nem kell tennie semmiért, mert az a természetes, hogy mindent tálcán kínálnak neki.

Milyen következményei lehetnek az elkényeztetésnek?

Sokfajta és komoly következményekkel jár az elkényeztetés.

Az alábbiak csupán a leggyakoribb példák.

– A gyerek nem tanulja meg az érzelmei szabályozását. Azt hiszi, hogy bármit megtehet, és követelőzővé válik, ha a szülő korlátot állít neki. Frusztrálttá  és hisztissé, dacossá válik, nem tudja kezelni a negatív/nehéz érzéseit és nem tudja megnyugtatni magát. Mindent azonnal és rögtön akar, nem tudja késleltetni a szükségleteit – és nem is akarja.

– Eszközként, kiszolgálószemélyzetként kezeli a szülőt, akár semmibe is veszi. Mivel nincsenek határok, nem tanulja meg tisztelni a másik embert – és ez a szülő felelőssége, mert ő engedi meg ezt a viselkedésmódot és ő nem követel és nem ér el tiszteletet.

– Ha nincsenek határok és nincsenek következmények, a gyermek nem tanulja meg a felelősségvállalást. Később mindig más lesz a hibás, állandóan bűnbakot keres a külvilágban.

– A gyermek függő, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. A szülői túlvédés és elkényeztetés hatása az lehet, hogy a gyermek nem tud önállóan dönteni, létezni, ő lesz később 40 évesen a mamahotel lakója, vagy mindig szüksége lesz olyan partnerre vagy kapcsolatra, ahol kielégítik a szükségleteit. 

– Szorongás. Mivel az elkényeztetés által a gyermek nem kapott iránymutatást az önállóságra és az életben való boldogulásra vonatkozóan, a nehézségek és a problémák megoldására nem volt lehetősége, ezért szorongó, akár mentális betegséggel, vagy szenvedélybetegséggel küzdő felnőtté válik. 

– Az elkényeztetett gyerekek nem tanulják meg a szabályok, korlátok létezését, betartását. Ha a szülő nem mond nemet, azt tanulják meg, hogy nekik mindent szabad – és később az élettől is ezt várják. Áthágják a szabályokat, a külvilágtól nem fogadnak el semmilyen tiltást. Úgy gondolják, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogyan ők akarják. Úgy gondolják, hogy majd ők megmondják másoknak, mit kell tenniük. Emiatt az empátiás készségük is sérül, nem tudnak beleérezni mások helyzetébe.

– A gyermeknek nem alakul ki az önbizalma. Kifelé fejlett kritikai érzéket mutat, de ez önmaga felé nem érvényesül. Látszólag nagy az önbizalma, önmagát felülértékeli, hiszen félreértelmezi azt, hogy minden körülötte forog. Azt hiszi, hogy ő értékes ennyire, sokszor túldicsérik olyasmi miatt, ami természetes, ami a kötelessége lenne. Nem reális az énképe, mert nem szembesült valójában önmagával. Nincs önreflexiója, reális önismerete. A probléma az, hogy nem tanul meg tenni a céljaiért, és ezért nem is képes rá – nem alakul ki a megmérettetéseken és megfelelésen alapuló valós önbizalom.

– A gyereknek az a benyomása, hogy ő mindent tud. A felnőttekkel egyenrangúnak gondolja magát (hiszen a szülei alárendelődtek neki), egyfajta kiskirálynak, gyerektestbe szorult felnőttnek hiszi magát – a jogai miatt. Nem a megfelelő helyet foglalja el a családi hierarchiában, ebből szereptévesztések és ezáltal mentális problémák is adódhatnak.

– A gyermek nem tanulja meg, mi az érték. Mindent megkap és nem kell megdolgoznia, tennie a tisztaságért, az elkészült ebédért, azaz a becsületes munka eredményéért, a pénzért.

Az elkényeztetés szolgálhatja a szülő kényelmét?

Sajnos az elkényeztetés inkább szolgálja a szülő, mint a gyerek érdekét. Ugyanis ha a szülő ezt nem tenné, az sokkal több figyelmet, következetességet jelentene, szabályok meghozását és betartatását igényelné, és mindez jóval több energiát vesz el. A szülők sokszor nagyon leterheltek. Látom, hogy sok családban nincs semmilyen segítség, se nagymama, se bébiszitter. Rengeteg feladat, elvárás nyomja a szülők vállát. Így épp arra marad a legkevesebb idő, ami a legfontosabb lenne: a gyermeknevelésre, tehát arra, hogy követhető határokat alakítsanak ki, és ezeket be is tartassák. Az odafigyelés és a következetesség rendkívül energiaigényes és fárasztó dolog, elképesztő mértékű türelem kell hozzá. De sajnos enélkül a gyermek nem kapja meg azt, amire a legnagyobb szüksége lenne: világos útmutatást, figyelmet, érzelmi stabilitást, bizalmat és önbizalmat, kereteket, amelyeket be kell tartania, de amelyeken belül szabadon mozoghat.

Az elkényeztetés csak látszólag szolgálja a kényelmet. Később visszaüt. Elsőre könnyű, időt és energiát spóroló útnak tűnik, aztán az elkényeztetett gyermek szolgálata több időt és energiát visz el. Előfordul, hogy a szülő élete végéig tart.

Felnőttkorban hogyan befolyásolja a párkapcsolati preferenciáinkat a bántalmazó elkényeztetés?

Az elkényeztetett felnőtt olyan partnert keres, aki gondoskodik róla, illetve ugyanúgy kielégíti a szükségleteit, mint annak idején a szülei. Figyelmet, csodálatot vár el, mindennek róla kell szólnia, úgy kell lennie, ahogyan ő akarja. Nem tud beleérezni mások helyzetébe, kiváltságosnak, feljogosítottnak érzi magát.

Az a döbbenetes, ha a fenti listát megnézzük, akkor a nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező emberek jellemzőit olvashatjuk. Ők többnyire olyan elkényeztetett gyerekek, akiknek nincs reális önképük, függenek másoktól, kihasználják és ugráltatják a partnerüket. Látszólagos önbizalommal és magabiztossággal rendelkeznek, de valójában alacsony az önértékelésük – és a frusztrációjukat rányomják a környezetükre. Az ilyen férfiak és nők öntudatlanul is kizsigerelik, és saját céljaiknak és érdekeiknek megfelelően felhasználják a körülöttük élőket.

Mire figyeljenek oda a szülők? 

Először is legyen a szülő jó lelkiállapotban, a saját identitás- vagy egyéb személyiségproblémáit, szorongásait ne vetítse a gyerekére. Hagyja abba a túlkompenzálást. Lássa önmagát reálisan, vállalja fel, hogy nem tökéletes. Nem is kell annak lennie, csak elég jó szülőnek.

A gyerek érdekeit nézze közép- és hosszútávon, és ne a saját igényei kielégítésével foglalkozzon. Szorítsa háttérbe a kényelmet, a gyors megoldást, elsődleges célja ne a frusztráció és konfrontáció elkerülése legyen.

Ne féljen a gyerekétől, merjen neki határokat húzni. Nem kell gondtalan gyerekkort biztosítania! A gondtalanság nem életszerű. A szülő adjon esélyt a gyerekének arra, hogy megbotoljon, elessen, majd felálljon, mert ebből fog a gyermek tanulni. Így lesz tisztában önmagával és a képességeivel, és csakis a fejlődése által alakul ki az önbizalma. 

A gyermeknek tartson valós tükröt a gyermek képességeivel és jellemzőivel kapcsolatban, azáltal segítve a reális énkép kialakulását.

Olyan határokat állítson, amit a gyerek felfog, megért és be is tud tartani, mindig az életkorának megfelelően. Legyen a szülő következetes: tartassa be a megbeszélt határokat. Ha azt a gyermek nem tartja be, annak legyen következménye. Legyen motiváció és jutalmazás, de csak olyan esetekben, amikor a gyermek valóban erőfeszítéseket tett és nem csak a kötelességét tette (például ha bepakolt a táskájába, megdicsérhetjük, nyugtázhatjuk, de ne kapjon ezért csokoládét.)

A szülő ne akadályozza, hanem segítse a gyermek leválási és függetlenedési törekvéseit is – engedje a korcsoportjával együtt lenni, ne akarja kisajátítani a gyerekét.

Érzelmi biztonságot, megértést adjon a gyereknek és ne elárasztást, elkényeztetést. Emögött sokszor érzelmi elhanyagolás van: könnyebb megvenni a gyermeknek valamit, mint minőségi időt tölteni vele. A szülő töltsön minél több időt a gyermekével, amikor összehangolódik vele és rá figyel. 

Apa és anya alkosson egységet a gyerek felé. Válasszanak olyan társat, akivel egységes szabályokat és kereteket képviselnek a gyermek felé, és azt következetesen betartatják.

A szülők vajon tudnak arról, hogy sokszor ők a probléma forrása?

Az a tapasztalatom, hogy a szülőnek gyakran nincs rálátása arra, mit is tesz, a viselkedésének milyen következményei lesznek. Ő úgy gondolja, hogy a legjobbat adja a gyerekének – és mivel gyakran önmagára nincs ideje, nem gondolkozik el ezen a témán. Szerencsére a kivételek száma növekszik.

Lehet hogy ez amiatt történik, mert a szülők is sok szempontból nélkülözésben vagy nehéz körülmények között nőttek fel. Nem kapták meg mindazt sem lelki, sem anyagi, sem semmilyen szempontból, amire szükségük lett volna, ezért ennek kompenzálásaképp a saját gyermekeiket maximálisan ki akarják szolgálni. Olyannyira, hogy átesnek a ló túloldalára, ami már nem egészséges, sőt ártó. Szerencsére ma már egyre több információ áll rendelkezésre a tudatosításhoz és változtatáshoz.

Honnan ered mindez? 

A korábbi, nélkülözést átélő generációk most átestek a ló túloldalára. Csakhogy a szélsőségek nem működnek, ebben az esetben is a középút az ideális.

Az a lelki örökség, amit a szüleinktől kaptunk, nem a mi felelősségünk. De hogy mit kezdünk a minket hátráltató generációs lelki terhekkel, mit teszünk a feldolgozásuk vagy hatástalanításuk érdekében, az már a mi feladatunk.

Szerencsére ma már különböző jellegű segítséget is igénybe vehetünk, továbbá a tapasztalatom szerint egyre többen nyitottak a változtatásra.

Mit tehetnek maguk az elkényeztetettek?

Már maga a felismerés fél siker. Nézzenek szembe önmagukkal, keressenek fel segítő szakembert és kezdjenek el dolgozni magukon, változtassanak. 

A Nárcisz-trilógia 2. kötetében mely történetszál szól erről a jelenségről?

A regény nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező férfi főhőse, Martin egy elkényeztetett gyermek, akit érzelmileg elhanyagoltak. Martin hiába jár a harmincas évei közepén, az anyukája mossa a ruháit, ha megbetegszik vagy nehézségei adódnak, akkor visszaköltözik a szüleihez, vagy aktuális partnere lakásába, így átéli a gondoskodást és a gondtalanságot. 

A felelősséget nem vállalja. Bár a munkáját időszakosan jól ellátja, az életét nem tudja irányítani. A szexualitásban való dominanciára való törekvése mögött nincs valós önbizalom és határozottság. Martin egy akarnok gyermek, aki saját gyermekének is inkább játszópajtása, mint felelősen és következetesen viselkedő szülője.

A Nárcisz-regényeket azért írtam meg, mert a klienseim körében és a környezetemben is rengetegen élnek bántalmazó családi- vagy párkapcsolatokban. Az sem köztudott, hogy a bántalmazók lehetnek férfiak és nők egyaránt. 

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy bántalmazzák őket, hiszen ilyen közegben nőttek fel, ezt szokták meg, és nem ismerik fel a bántalmazás tüneteit. Ebben szeretnék segíteni ezzel a történettel.

A regényben Jázmin életén keresztül megmutatom a bántalmazó kapcsolat működését és a családi gyökereket, mert itt rendszerint jelen vannak a bántalmazás csírái. Jázmin sorsán keresztül megismerjük azt az utat, hogyan lehet kikerülni egy ilyen típusú kapcsolatból, és hogyan lehet elvágni az elnyomó személyiségek iránti tudattalan vonzódás kötelékét.

A regény egyik fő üzenete, hogy a viselkedésünk nagy része a tudattalanból fakad, hogy gyerekkorban bevésődött minták és érzelmek irányítanak bennünket. A viselkedésünk kis hányada racionális – még akkor is így van ez, ha az ellenkezőjét feltételezzük. A regény pontosan arra világít rá, hogy Jázmin viselkedése mennyire tudattalan programok által működik, és kezdetben semmi rálátása nincs ezekre. Fokozatosan deríti ki, milyen mintákban, traumákban gyökerezik a viselkedése, tehát hogy olyan partnert választ, aki bántja – és ezáltal ő is bántalmazza önmagát.

A regényben egyértelműen látjuk a nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező partner viselkedését, sőt, még a gondolataiba is belelátunk, így ezeket a személyiségjegyeket könnyebben fel tudjuk majd ismerni az életben, és a helyzet kezelésére is kapunk útmutatót.

Hiszek abban, hogy Jázmin története által képesek vagyunk rálátni a saját életünkre, és ha önmagunkból vagy akár a segítő szakemberrel való munkából elég erőt tudunk meríteni, akkor változtathatunk az életünkön, és képesek leszünk egy egészséges kapcsolat működtetésére.

Megérdemeljük, hogy szeressünk és mások is szeressenek bennünket, hogy ez az érzés kölcsönös legyen.

Az elkényeztetés témájával a Túlélésből kitűnő, Hogyan találhatjuk meg a lelki békénket és az utat önmagunkhoz című könyvemben is foglalkozom.

A Nárcisz-regények és a Túlélésből kitűnő című könyv is elérhető a könyvesboltokban és az online felületeken.