Nem együtt, hanem egymás mellett – magányosan egy párkapcsolatban

Nem együtt, hanem egymás mellett – magányosan egy párkapcsolatban

A társas magány azt jelenti, hogy együtt vagyunk, kapcsolatban, mégis magányosnak, egyedül érezzük magunkat. Azaz nincs meg a másik féllel a megfelelő kapcsolódás, egymás mellett élünk, vagyunk, de nem együtt, egymással.

Ez nemcsak párkapcsolatban, hanem családon belül vagy akár baráti kapcsolatban is jelentkezhet. Míg azonban a családi kapcsolatainkat nem választhatjuk meg, addig az egyebeket igen.

Ha valaki magányos egy párkapcsolatban, annak oda lehet, hogy a két fél eltávolodott egymástól, de akár az is, hogy eleve nem voltak közel egymáshoz. Mert nem mindegy, hogy jól választottunk-e párt, vagy csak megállapodtunk valaki mellett, mert így szokás és/vagy kényelmes.

Gyakran két olyan ember alkot egy párt, akik gyermekkorukból hozott sérüléseik rezonálnak egymásra. Egyikük azt tanulta meg, hogy nem biztonságos kötődni, ezért igyekszik elkerülni a szoros kapcsolódást, másikuk pedig épp a közelségre vágyik. Ő lesz az, aki magányosnak érzi majd magát a kapcsolatban, mert nem tud kapcsolódni a partnerhez. Ez valószínűleg mindkettőjük számára ismerős a gyermekkorból, ahol érzelmileg elérhetetlen volt az egyik vagy mindkét szülő, vagy fizikailag hiányzott az egyik (gyakran épp ellenkező nemű). A társas magány rímel erre: létezik a társ a fizikai valóságában (ám lehet olyan munkája, ami miatt sokat van távol), de érzelmileg nem elérhető és lehet, hogy mi sem vagyunk elérhetőek az ő számára.

A társas magány érzete

A társas magányban nem számíthatunk a másikra, a kapcsolat a felszínesség vagy a gyakorlatias teendők szintjén működik. Nem történik meg a problémák átbeszélése, az egymásra való valódi figyelem, a közös érdeklődés, hobbi, közös élmények átélése, az igazi testi-lelki intimitás.

Mi lehet az oka ennek, mi vezethet el ehhez?  Olyan tévhitek például, hogy párkapcsolatban kell lenned, mert akkor vagy értékes, vagy sokan nem mernek egyedül lenni. Inkább benne vannak egy nem működő kapcsolatban, minthogy szembenézzenek az egyedüllét kihívásaival.

Lehet, hogy a közös gyermek születése távolította el a feleket. Lehet, hogy az egyik önismeretileg dolgozni kezdett magán, a másik fél pedig nem. Sok minden meghúzódhat a háttérben, amit érdemes kideríteni.

A felismerés jelei

Vannak, akik a homokba dugják a fejüket, és inkább kényelmesen eléldegélnek egymás mellett, vagy épp rá sem eszmélnek, hogy társas magányban élnek. Vannak, akik eljutnak a felismerésig. De hogyan?

Ha jól érzed magad egy párkapcsolatban, ki vannak elégítve az érzelmi szükségleteid is, érzelmileg biztonságot élsz meg a másikkal, aki figyel rád, kölcsönösség van köztetek, akkor jó a másikkal. Ha azt érzed, hogy a másik fél nem tud rád figyelni, nem osztja meg a belső világát, a kapcsolat felszínes, akkor már bent vagy a társas magányban. Ha egyre többet szorongsz, azt érzed, hogy nem vagy elég jó, ha kételkedsz magadban, ha depresszív tüneteket érzékelsz magadon, ha egyre kevésbé bízol másokban – ez is üzen arról, hogy magányos vagy – a társad mellett.

Valójában szerintem érezzük, hogy mi az igazság, maximum nem merünk szembenézni vele, mert félünk változtatni, félünk kilépni az ismeretlenbe. Azonban a kényelemnek van a legnagyobb ára, a több mint 15 éves mentálhigiénés tanácsadói munkám során ezt tapasztaltam. A szőnyeg alá söpört problémák egy ideig nem láthatóak, de aztán történik valami, ami miatt a nappali közepén lesz minden. Akkor már kezdeni kell vele valamit.

Mit tehetünk, hogy megelőzzük ezt a fajta párkapcsolati magányt? 

Érdemes jól párt választani. Olyan társat, aki képes az intimitásra, akivel lehet jót beszélgetni, aki tud kapcsolódni az érzelmeihez, fel tudja vállalni és meg tudja mutatni önmagát és természetesen ezt mi is biztosítsuk.

Jó párválasztás esetén, és ha mindkét fél beleteszi a részét a párkapcsolatba, akkor nem állhat fenn a társas magány veszélye. Ha a kezdetekben megvolt az érzelmi összekapcsolódás, később következett be az eltávolodás, akkor érdemes megnézni, hogy azt mi idézte elő.

Ugyanakkor legtöbb esetben a nem megfelelő párválasztás áll a háttérben. Ezt a témát dolgozom fel A nárcisztikuson túl, Vannak kapcsolatok, amelyekkel önmagad bántalmazod, igaz történeten alapuló regényemben. A könyvből kiderül, hogy Jázmin, a főhősnő – nem egészségesen működő párkapcsolatot eredményező – párválasztásai mögött milyen tudattalan gyermekkori programok, sémák húzódtak meg.

Emellett érdemes (elég) jól lenni önmagunkkal, önmagunkban is, mert akkor nem érjük be nem működő párkapcsolattal vagy nem hozzánk illő párral.

Hogy érzelmileg hogyan válhatunk elérhetővé, ezzel foglalkozik a legújabb szakkönyvem, a Napocska-projekt, Szabadulás és gyógyulás az érzelmi bántalmazásból – Gyakorlati útmutató.

Vajon mennyiben játszik szerepet ebben a kütyüzés (telefon-nyomkodás, videónézés stb.)? Nos, igen, ez egyfajta menekülőút, hogy ne kelljen kapcsolódni. De ez a jéghegy csúcsa, csak egy eszköz, tünet. Két egymáshoz illő, egymás számára érzelmileg elérhető ember a másikkal való minőségi idejében nem kütyüt fog nyomogatni. 

Mi van akkor, ha mivel már egy ideje ez így megy, és eltávolodott egymástól a pár két tagja, nehezen találnak ismét közös érdeklődési pontokat? Más irányba fejlődtek, és már nincs igazán semmi közös bennük. Ilyenkor van még értelme dolgozni a kapcsolaton? Vajon mit érdemes és mit lehet tenni? Érdemes és fontos erről őszintén beszélgetni, akár elmenni párterápiába, szembenézni azzal, hogy mit is szeretnének egymástól és valóban egymást akarják-e még. Ha mindketten tesznek a rendbehozatal irányába erőfeszítéseket, akkor menthető még a dolog, ha nem, hanem csak az egyik fél, az szintén beszédes. Egy másik embert nem tudunk megváltoztatni, a saját életünkre van ráhatásunk.

Saját önismereti úttal nézzünk szembe azzal, hogy kik is vagyunk, mire vágyunk, ki is illik mellénk és ne érjük be kevesebbel. 

Fotó: Unsplash

Írjon kommentet

Email címét nem teszük közzé.