Félelem, szorongás és az orvosi vizsgálatok halogatásának lelki háttere

Hónapok óta fáj valami. Tudjuk, hogy el kellene menni orvoshoz. Már a telefonszámot is kikerestük. Aztán mégsem hívjuk fel őket.

Közben próbáljuk megnyugtatni magunkat:
„Biztos csak stressz.”
„Majd elmúlik.”
„Most nincs időm ezzel foglalkozni.”
„Úgysem tudok elszabadulni a munkából.”
„Macerás az egész, van épp elég feladatom.”

Pedig sokszor nem az idő hiányzik. Hanem valami egészen más áll a háttérben: a félelem.

A halogatás sokszor nem lustaság

Sokszor azért nem jelentkezünk be és nem megyünk el orvosi vizsgálatra vagy szűrővizsgálatra, mert szorongunk. Félünk attól, hogy fájdalmas lesz a vizsgálat vagy attól, hogy mi fog kiderülni általa. Gyakran hallott hiedelem: „Ha elmész orvoshoz, biztos, hogy találnak valamit.”

Azért halogatjuk a lépést, mert azzal kimozdulunk az addigi megszokott és ismert világunkból. Mert amíg nem megyünk el vizsgálatra, addig úgy érezhetjük, hogy minden maradhat a régiben. 

Sokszor nem azért halogatjuk az orvosi vizsgálatot, mert lusták vagyunk vagy nem törődünk magunkkal. Hanem azért, mert félünk attól, mi fog történni, ha valóban szembenézünk a helyzettel.

A halogatás mögött sokszor a tagadás is megjelenik. Mintha azt remélnénk, hogy ha nem foglalkozunk a problémával, akkor az kevésbé lesz valóságos. 

Átmenetileg megnyugtató lehet úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de közben a szorongásunk gyakran velünk marad.

Gyakori emberi működés az úgynevezett optimista torzítás is: azt hisszük, hogy a komolyabb betegségek másokkal történnek meg, nem velünk. Ez átmenetileg megnyugtathat bennünket, de közben eltávolíthat attól, hogy időben segítséget kérjünk.

Mit vihetünk magunkkal?

• A halogatás mögött sokszor nem lustaság, hanem félelem áll. 
• Az elkerülés átmenetileg megnyugtathat, de a szorongást nem oldja meg. 
• Már az is fontos lépés lehet, ha felismerjük, hogy félünk.

Mitől félünk valójában, amikor orvoshoz kell mennünk?

Sokszor nem is maga a vizsgálat a legijesztőbb, hanem az, amit jelenthet.

Félelem a diagnózistól

Lehet, hogy már láttuk a (rész)-leletünket az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben. Lehet, hogy a mesterséges intelligenciát is megkérdeztük, hogy mit gondol róla. De mégiscsak az orvossal való találkozás a döntő. 

Már amikor hozzá készülődünk, a fejünkben lejátszunk forgatókönyveket. Magáról a vizsgálatról, utána az egyeztetésről és arról, ami vár majd bennünket.

Belénk költözik a félelem, a bizonytalanság, a szorongás. Nem tudjuk, hogy ez normális reakció-e, szabadulnánk is tőle, de nem megy.

Az orvosra várva igyekezzük elterelni a gondolatainkat, de nem igazán sikerül. Próbálunk telefonozni, nézelődni. Nem feltétlenül akarunk másokkal beszélgetni, mert félünk attól, hogy a találkozások vagy mondatok még inkább felerősítik bennünk a szorongást. 

Így is a fejünkben kering mumusként pár rémtörténet, és fokozódik bennünk a félelem, hogy ami másokkal megtörtént, az velünk is előfordulhat. Lassan megy az idő, bár tudjuk, hogy egyszer bennünket fognak szólítani. Akkor végre történik valami.

Lehet, hogy tudatosodik bennünk, lehet, hogy nem, de valójában nem a diagnózistól tartunk annyira. Hanem attól, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk.

Félelem a kontrollvesztéstől

Az orvosi vizsgálatok során sokszor úgy érezzük, hogy nincs a kezünkben az irányítás. A kontroll a vizsgálatot végzőknél és a diagnózist kimondó orvosnál van.

Attól is tartunk, hogy mit kezdünk majd a diagnózissal, az eredménnyel. Ha nincs baj, akkor megnyugszunk és megkönnyebbülünk, hogy ezen is túl vagyunk. De mi van abban az esetben, ha rossz hírt kapunk? Hogyan dolgozzuk fel?

A kontroll elvesztésének félelme erősebb akkor, ha az életben egyébként igyekszünk mi mindent megoldani és hozzászoktunk a függetlenséghez.

Félelem a tehetetlenségtől

Félelmetes lehet, hogy nem tudjuk mi történik a testünkben és az is, hogy a kezelés, a gyógyulás útja milyen lesz. Hogyan reagál a testünk, milyen változások történnek majd bennünk. 

Felmerül bennünk a kérdés: „mi van, ha nem tudok változtatni?”

Ez a sok bizonytalansági tényező a tehetetlenség érzését hozza elő bennünk. Amikor azt érezzük, hogy nincs ráhatásunk a dolgokra.

Félelem az orvostól és a rossz tapasztalatoktól

Vannak, akiknek olyan gyermekkori élményeik vannak, hogy felnőttként viszolygást vált ki a fehér köpeny, a kórházszag. Azaz kialakul az orvosoktól való félelem. Akár saját tapasztalat, akár családi minta vagy valamilyen mentális állapot alapján. Ilyenkor az orvostól való félelem nagyobb, mint a betegségtől vagy annak következményeitől való rettegés. Ez azért különösen veszélyes, mert a betegség elhanyagolása súlyos következményekkel járhat.

Sok ember korábbi negatív egészségügyi tapasztalatokat is hordoz magában. Egy megalázó helyzet, érzéketlen kommunikáció vagy fájdalmas vizsgálat hosszú időre nyomot hagyhat bennünk. Emiatt később már maga az orvosi környezet is szorongást válthat ki.

Félelem a fájdalomtól

Sokszor nemcsak a diagnózistól félünk, hanem magától a vizsgálattól, a test kiszolgáltatottságától, a fizikai fájdalomtól (pl. tűszúrás).

Félelem a várakozástól

Számos esetben nemcsak maga a vizsgálat váltja ki bennünk a szorongást, nem az a legnehezebb, hanem maga a várakozás. Amíg megkapjuk a leletet, amíg a bizonytalanság uralkodik. Amikor még nem tudjuk, mi vár ránk, mire számíthatunk, de a félelem már bennünk van.

Félelem attól, hogy megváltozik az életünk

Az orvosi vizsgálat eredménye számos következményt hozhat magával. Lehet, hogy be kell feküdnünk kórházba, változtatni kell a táplálkozásunkon, életmódunkon, akár az önmagunkkal való kapcsolatunkon. A betegség kialakulása az identitásunk megváltozásához is vezethet. Ez mind félelmet keltő lehet.

Ugyanakkor változást hozhat az is, ha arról kapunk hírt, hogy meggyógyultunk. Lehet, hogy az identitásunk részévé vált, hogy betegek vagyunk. Ezáltal – a gyengék hatalma által – akár előnyökhöz is juthattunk a családi környezetben vagy a munkában. 

Elfogadóbbak, megértőbbek, toleránsabbak lehettek velünk, a betegség pedig akár kifogásként is szolgálhatott adott esetben és felmentést adott kötelezettségek alól. Mi lesz, ha az orvosi vizsgálat azt mutatja, hogy meggyógyultunk?  Ez is változás a korábbiakhoz képest, és ilyen módon az ismeretlen világa.

Félelem attól, hogy szembe kell nézni önmagunkkal

Néha nemcsak egy lelettől félünk. Hanem attól is, hogy végre meg kellene állni. Hogy szembe kellene nézni azzal, mennyire túlterheltek vagyunk, mennyire nem figyelünk önmagunkra, vagy milyen régóta működünk túlélő üzemmódban.

A tartós stressz, túlterheltség és érzelmi megterhelés hatással lehet arra, hogyan éljük meg a testi tüneteinket, és hogyan reagálunk rájuk. Fontos ugyanakkor, hogy a testi panaszokat ne kizárólag lelki okokkal magyarázzuk, hanem szükség esetén orvosi kivizsgálást kérjünk.

Sok ember számára egy betegség vagy testi tünet időszaka hozza el azt a pontot, amikor kénytelen jobban odafigyelni önmagára és az élethelyzetére.

A test gyakran előbb jelez, mint ahogy meghalljuk

Amikor a túlterheltség állandóvá válik

Sokszor éveken keresztül túlélő üzemmódban működünk. Megszokjuk, hogy nem vagyunk jól. Hogy feszülnek az izmaink, fáj a fejünk vagy folyton görcsben van a gyomrunk.

Aztán nehezen alszunk el, akár éjszaka többször felébredünk és nehéz visszaaludnunk. A teendők és feladatok keringenek a fejünkben.

A fáradtságunk olyan mértékű, hogy pár nap már nem elég a pihenésre. A hosszabb pihenést pedig nem akarjuk vagy tudjuk engedélyezni magunknak. Olykor bűntudatot is érzünk, a pihenés egyenlővé válik a hasztalansággal.

A figyelmünk beszűkül, mindenhol problémákat és megoldandó helyzeteket látunk. Nehezebben koncentrálunk, egyre gyakrabban felejtünk el dolgokat, amit a környezetünk is egyre nehezebben kezel.

Csökken a kreativitásunk, és a mindennapi döntések is kihívást jelentenek.

Egyre többet szorongunk. Érzelmileg tompulunk, elnyomjuk az érzéseinket, mert azok megélésére vagy kezelésére sincs erőnk. Egyre ingerlékenyebbé válunk, a stressz az életünkben kezd krónikussá válni, amire sokszor dühvel és szorongással reagálunk.

Amikor elveszítjük a kapcsolatot a testünkkel

A fokozódó és állandósuló túlterhelés hatására fokozatosan elveszítjük a motivációnkat. Azok a tevékenységek sem okoznak már örömet, amelyek korábban feltöltöttek bennünket. Nincs kedvünk sétálni, sportolni, a hobbijainkkal foglalkozni.

Gyakran annyira hozzászokunk a túlterheltséghez és a rossz közérzethez, hogy természetes állapotként kezdünk tekinteni rá. Mintha az lenne a normális, hogy állandóan fáradtak, kimerültek és feszültek vagyunk.

Egy idő után már nem is figyelünk a testünkre, csak működtetni próbáljuk. Kávéval, energiaitalokkal, akaraterővel próbáljuk átvészelni a napokat, miközben a szervezetünk folyamatosan jelzi, hogy túlterhelt.

Elhanyagoljuk önmagunkat, a testünkre úgy tekintünk, mint amelynek a feladata minket szolgálni, de nincs joga jelzéseket adni. Fokozatosan elveszítjük a kapcsolatot a testünkkel. Megtörténik a test kizsákmányolása. És a lelkünké is.

A folyamatos működés ára

A testük hosszú túlterheltség után kezd egyre erőteljesebben jelezni.

A mai világ sokszor azt jutalmazza, ha folyamatosan teljesítünk, bírjuk a terhelést és nem állunk meg. Emiatt gyakrancsak akkor kérünk segítséget, amikor a testünk már nem engedi tovább a működést.

Amikor azt érezzük, hogy nem marad más, ki kell nyomozni, hogy mi a baj és el kell menni orvoshoz kivizsgálásra.

Mit vihetünk magunkkal?

• A test sokszor hosszú túlterhelés után kezd erőteljesebben jelezni. 
• Nem kell megvárni az összeomlást ahhoz, hogy komolyan vegyük önmagunkat. 
• A segítségkérés nem gyengeség, hanem kapcsolódás önmagunkhoz.

Mikor beszélhetünk egészségszorongásról?

Előfordulhat az ellenkező véglet is, amikor túlzottan figyeljük a testünk jelzéseit és állandó szorongással fordulunk az egészségünk felé. Ez az egészségszorongás irányába mutathat. 

Ilyenkor gyakran keresünk megnyugtatást, újabb vizsgálatokat vagy információkat.

A halogatás ezzel szemben inkább az elkerülésről szól: nem akarunk szembenézni a vizsgálattal, a bizonytalansággal vagy a lehetséges diagnózissal.

A két működés ugyanakkor akár váltakozva is jelen lehet.

Miért nehéz segítséget kérni?

Lehet, hogy gyermekkorból hozunk olyan hiedelmeket, amelyek gátolják, hogy segítséget kérjünk, ha betegek vagyunk. Például lehetnek olyan otthonról hozott mondatok: „Ne nyavalyogj!”, „Bírd ki!”, „Másoknak sokkal rosszabb!” 

Az is lehet, hogy a családunkban gyengeségnek számított betegnek lenni. Vagy a betegség sebezhetőséggel járt együtt. Lehet, hogy azért nem fogadunk el könnyen segítséget, mert az épp a sebezhetőségünket, gyengeségünket erősíti meg.

Félelem attól, hogy terhet jelentünk másoknak

A félelmek között az is megjelenik, hogy nem akarunk problémát okozni másoknak. Nem akarunk másokat terhelni akár azzal, hogy csak beszélünk az orvosi vizsgálatokhoz kapcsolódó szorongásainkról vagy megkérünk valakit, hogy kísérjen el bennünket a vizsgálatra.

Olyan gondolatok is járnak a fejünkben, hogy „másoknak nagyobb bajuk van” vagy „nem akarom terhelni a családot”.

Sok ember úgy nőtt fel, hogy a saját szükségletei háttérbe szorultak. Megtanulta, hogy erősnek kell lennie, nem szabad problémát okoznia vagy másokat terhelnie.

Emiatt felnőttként is nehéz lehet segítséget kérni vagy komolyan venni a saját testi jelzéseit.

Mit tehetünk, ha félünk orvosi vizsgálatra menni?

Fogadjuk el, hogy félünk 

Az első és legfontosabb: fogadjuk el, hogy félünk.
Az orvosi vizsgálatokkal kapcsolatos szorongás nagyon emberi reakció. Már önmagában az is csökkentheti a belső feszültséget, ha nem próbáljuk letagadni vagy szégyellni az érzéseinket.

Beszéljünk a szorongásunkról 

Merjünk beszélni másoknak is a szorongásunkról. Ilyenkor nemcsak az érzelmi megosztás segíthet, hanem az is, hogy esetleg megtapasztaljuk: mások is járnak hasonló cipőben.

Keressünk motivációt

Keressünk indokot arra, hogy miért érdemes elmennünk az adott orvosi vizsgálatra. Pl. „Elmegyek a szűrővizsgálatra, mert így tudom biztosítani, hogy sokáig a családommal lehessek.” „Bejelentkezem a vizsgálatra, mert így tudom megelőzni a bajt.”

Kis lépésekben haladjunk 

Sokszor segíthet, ha nem az egész folyamatot próbáljuk egyszerre végiggondolni. Először lehet, hogy csak időpontot kérünk. Aztán elmegyünk egy vérvételre vagy egy első konzultációra. A kisebb lépések segíthetnek abban, hogy a szorongás ne bénítson le teljesen bennünket.

Készüljünk fel a vizsgálatra

A bizonytalanság-érzetünket csökkenti, ha utánanézünk a vizsgálat folyamatának, hogy mivel jár, hogyan tudunk felkészülni rá. A beutaló orvostól (pl. háziorvos) is kérhetünk információkat. Az online világ számos kapaszkodót kínál, de vigyázzunk arra, hogy hiteles forrásokra támaszkodjunk.

Írjuk össze a kérdéseinket 

Írjuk össze otthon a kérdéseinket és merjük azokat felvállalni az orvos előtt – ne szégyelljük azokat. Úgy jöjjünk el a konzultációról, hogy választ kaptunk a kérdéseinkre.

Kérjünk támogatást

Tolmácsoljuk nyugodtan a félelmeinket az ápoló személyzetnek és/vagy az orvosnak. Mondjuk el, ha tűfóbiánk vagy klausztrofóbiánk (MR-vizsgálat) van.

Kérjünk meg hozzátartozót, vagy hozzánk közel álló személyt, hogy kísérjen el bennünket a vizsgálatra. Osszuk meg vele is a félelmeinket.

Ha mégis egyedül megyünk a vizsgálatra, gondoskodjunk magunkról. Legyen nálunk, ami megnyugtat: víz, pár falat, fülhallgató zenét hallgatni vagy akár olvasnivaló.

Mit vihetünk magunkkal?

• Nem kell egyszerre végigcsinálni az egész folyamatot. 
• A kis lépések is számítanak. 
• A szorongás mellett is lehet segítséget kérni.

Összegzés

A félelem önmagában nem gyengeség. Sokszor éppen azt jelzi, hogy fontos számunkra az életünk, a testünk és a biztonságunk.

A testünk nem az ellenségünk. Sokszor éppen próbál szólni hozzánk.

Lehet, hogy nem jelent valódi erőt, ha kibírunk mindent, hanem az, ha végre odafigyelünk magunkra. Hogy komolyan vesszük a testünk jelzéseit és megengedjük magunknak a segítségkérést is.

Ha úgy érzi, hogy az orvosi vizsgálatokkal kapcsolatos félelem, halogatás vagy szorongás már akadályozza abban, hogy gondoskodjon önmagáról, érdemes lehet szakemberrel beszélni róla. A mentálhigiénés beszélgetések segíthetnek abban, hogy jobban megértse saját működését és biztonságosabban kapcsolódjon önmagához.

A cikk edukációs célt szolgál, nem helyettesíti az orvosi vagy pszichológiai konzultációt. Tartós testi panaszok, erős szorongás vagy elkerülő viselkedés esetén érdemes háziorvoshoz, szakorvoshoz vagy mentális egészségügyi szakemberhez fordulni.

Gyakran ismételt kérdések

Miért halogatom az orvosi vizsgálatot?

Az orvosi vizsgálatok halogatása mögött sokszor félelem, szorongás vagy kontrollvesztéstől való tartás áll. Sok ember nem lustaságból halogat, hanem azért, mert fél attól, mi derülhet ki.

Normális, ha szorongok orvosi vizsgálat előtt?

Igen. Sok ember él át szorongást orvosi vizsgálatok előtt. 

Mit tehetek, ha félek orvoshoz menni?

Segíthet, ha kis lépésekben halad: először csak időpontot kér, utánanéz a vizsgálat menetének, leírja a kérdéseit, és megkér valakit, hogy kísérje el.

Mi a különbség az egészségszorongás és az orvosi vizsgálat halogatása között?

Az egészségszorongásnál valaki túlzottan figyeli a testi jeleit és gyakran aggódik betegségek miatt. A halogatásnál inkább az elkerülés dominál: a személy nem akar szembenézni a vizsgálattal vagy az eredménnyel.

Mikor érdemes segítséget kérni?

Akkor érdemes külön segítséget kérni, ha a félelem rendszeresen megakadályozza a szükséges vizsgálatokon való részvételt.

A szerzőről

Dr. Szántó Szilvia mentálhigiénés szakember és író.

Írásaiban a kapcsolatok, az önismeret, a határhúzás, a lelki működésmódok és a személyes fejlődés kérdéseivel foglalkozik.

Hat önismereti és kapcsolati témájú könyv szerzője.