Dr. Szántó Szilvia: A nárcisztikussal egy asztalnál
Vannak kapcsolatok, amelyekkel önmagad bántalmazod

Leírás

Jázmin boldog. Robin a tenyerén hordja. De a férfi körül nem stimmel valami.

Miért tűnik el Robin néha napokra?

Amikor a férfi titka kiderül, Jázminnak nincs más választása, le kell zárnia ezt a kapcsolatot. Érzi azonban, hogy ebből is tanult, és tovább kell lépnie. Anton, a sármos orvos újra megjelenik az életében, valamint egy online fórumon megismerkedik egy vagány, sikeres, egyedülálló férfival. Martin szexuálisan alárendelődő nőt keres.
A lány nem tudja, hihet-e Antonnak.
Mindeközben zsigerileg vonzódik Martinhoz.
Jázmin szenvedélyre vágyik. BDSM-re. Élvezi a lelki próbatételeket, a határai feszegetését, hogy mennyi fájdalmat visel el.
Vagy mégsem? Mire vágyik valójában?

A regény kulcskérdése, hogy a gyermekkori traumákon átesett Jázmin ráébred-e, milyen kapcsolatra van szüksége, hogyan választ és mihez ragaszkodik. Felteszi a kérdést, milyen is számára az ideális pár, és milyen minták befolyásolják a döntéseiben. Barátai, valamint egy nőiességkurzus által még jobban megismeri önmagát – de vajon ennek jó vége lesz?

A kötetben az olvasók újra találkoznak kedvenceikkel, a mentős Bencével, akit szintén kihívás elé állít az élet, visszatér a tréner Márk, az óvodavezető Klári és a szomszéd Györgyike is.

Az igaz történeten alapuló regény a Nárcisz-trilógia második része.

További információk

Olvasson bele a könyvbe

Dr. Szántó Szilvia: A nárcisztikussal egy asztalnál
Igaz történet alapján – 2. rész
Vannak kapcsolatok, amelyekkel önmagad bántalmazod

1. fejezet – Kérem, várjon meg, szeretem önt!

Jázmin megszorította Robin kezét, ahogy Budapest belvárosában sétáltak. Legszívesebben a férfi karján keresztül felszívódva elbújt volna a testében, annyira izgult a szokatlan program miatt.

Robin lazán kócos haja a védjegyévé vált. A férfi világosbarna inge, barna zakója passzolt a szeme színéhez, és mivel Jázmin tudta, hogy Robin szívesen választ őszi árnyalatokat, ő is ehhez alkalmazkodva öltözött fel. Igazából fogalma sem volt arról, miben illene megjelennie egy BDSM témájú fotókiállításon, de arra jutott, hogy a szolid alkalmi egyberuhával nem foghat mellé. Épp a kabátja zsebébe süllyesztette másik kezét, amikor a férfi megszólalt:

– Jázmin, önnek jéghidegek az ujjai. Fél vagy fázik?
– Igazából mindkettő – motyogta a lány, és zavarában a belvárosi házak homlokzatát fürkészte. – Olyan impozánsak ezek az épületek, igazán költhetnének arra, hogy a régi fényüket visszanyerjék – tette hozzá és lelki szemei előtt megjelent az utca száz évvel korábbi képe.
– Na persze, majd foglalkozik is ezzel a főpolgármester – bosszankodott a férfi, mire Jázmin visszazökkent a valóságba.
A lány visszafojtott lélegzettel várta, hogy Robin belekezdjen szokásos politikai eszmefuttatásai valamelyikébe, de ekkor a férfi megtorpant, és a házszámokat fürkészve megállapította:
– Megérkeztünk. Jöjjön, kedvesem!

A lány megkönnyebbült. Egy többszintes, apró tornyocskákkal, nagy ablakokkal díszített, századelőn épült házhoz érkeztek. A földszinti üvegablakok a galéria nevét hirdették a kihalt utcán, a kiállításra nem érkezett épp senki más. Robin, mintha védeni akarná Jázmint az ismeretlen terep veszélyeitől, elsőként lépett be a kiállítóhelyiségbe.

A lányt elvakította a falak fehérsége, nagyokat pislogott. Az ablakban elhelyezett hatalmas cserepes növények jelenlétébe kapaszkodott, míg a férfi lesegítette a kabátját és elviharzott vele.

Egyértelmű volt a jelzés a bejárat melletti falon, hogy korhatáros a bemutató, a fekete táblán fehér betűkkel szerepeltek a kiállítás adatai. Jázmin óvatosan belépett. A tágas terem utcai falát végig ablak borította, vele szemközt a három oldalon fehér képkeretben helyezték el a színes fotókat a patyolattiszta falakon, egy keretbe akár többet is, mellettük szöveg is volt bőven.

A kiállítás egy fiatal pár intim életébe engedett bepillantást, az első kép egy kék inget és világos nyakkendőt viselő férfi arcképét mutatta, a felismerhetőségét megakadályozva a homlokától az álláig kisatírozva. Ebben az első teremben lehetett vagy egy tucat, többféle korosztályt képviselő nézelődő, többnyire párban sétáltak és egymás fülébe duruzsoltak. Volt, aki felhúzta a szemöldökét vagy tágra nyitotta a szemét, más a szája elé tette a kezét, és olyan is akadt, akinek az arcán félelem tükröződött.

Jázmin odalépett a fő falon elhelyezett plakáthoz, és elolvasta a kiállítás összefoglaló szövegét. Amint Robin visszaért, Jázmin a fülébe súgta:

– A fotós egy hétig egyfolytában a párral volt, kísérte őket mindenhová és fényképezte őket, közben beszélgetett velük. A képek mellett a párbeszédeik és az életük részletei olvashatóak.

A férfi körbefordult.

– Hát, jó pár BDSM játék és kötözés meg lett örökítve. Ahogy látom, mindegyiken meztelenek, de nem ízléstelenül – mondta, és közben ide-oda cikázott a tekintete.
Elindultak a fal mentén, szótlanul haladtak előre.
– Melyik a kedvence? – kérdezte Robin.
Jázmin előre mutatott.
– Az, ahol a kaktuszokkal és virágokkal beborított kicsi teraszon ülnek, mindketten meztelenül, a férfi széken, a nő mellette a földön és beszélgetnek. Érződik közöttük a meghittség és a bizalom.

Robin bólintott, majd összevont szemöldökkel elmélyedt a fotó mellett lévő szöveg olvasásában. Jázmin visszafordult a teraszos képhez, és az arckifejezéseket tanulmányozta, amikor egy idősebb házaspár beszélgetésére lett figyelmes. A hatvan év körüli nő felolvasta a párbeszédet a feliratról, a férfi pedig figyelmesen hallgatta.

– Kár, hogy mi nem tudtunk megélni ilyesmit egymással – súgta aztán a feleségének. – Bárcsak mertünk volna beszélni a vágyainkról.
A nő mosolyogva bólintott, és folytatta a felolvasást. Jázmin elmosolyodott, és átlépett a következő fotóhoz. Ott két fiatal férfi beszélgetett.
– Olvastad, hogy amit a BDSM játékaik során megélnek, az olyan biokémiai folyamatokat indít el, mint egyes drogok? És teljesen érzékennyé válnak mindenre, ami élvezetet nyújthat és minden, ami történik velük, örömforrássá válik – mondta a magasabb, öltönyös férfi.
– Ja, nagyon durva ez az egész – válaszolta az alacsonyabb, farmernadrágot viselő fiú.

Jázmin kicsit zavarban volt, hogy akaratán kívül kihallgatta mások beszélgetését, így inkább otthagyta Robint és olyan területre sétált, ahol kevesebben voltak. Az a két kép kötötte le a figyelmét, ahol a pár a konyhában meztelenül ölelkezik, majd csókolózik. Érezte, hogy nagyon közel vannak egymáshoz lelkileg is, és ő is vágyott erre az érzésre. Robinnal mélyült a kapcsolatuk, de a férfi olykor napokra eltűnt és nem kommunikált. Persze utóbb az elfoglaltságaira hivatkozva visszatért, de ahogy ezt kezelte, mintha mi sem történt volna, Jázmint baljós előérzettel töltötte el.

Amikor kiléptek a galéria ajtaján, megborzongott.
– Beüljünk valahova? Megihatnánk egy forró teát vagy egy sört – vetette fel a férfi felvillanyozva.
– De hát ön vezet – aggodalmaskodott Jázmin.
– Ugyan már, nem kell annyira komolyan venni az életet – mormogta Robin, és megragadva a lány kezét, a szemközti bár felé húzta. Valóban kellemesen elücsörögtek. Közben besötétedett, a férfi egyre többet beszélt és viccelődött. Jázmin már fészkelődött és mehetnékje volt, de Robin marasztalta.
– Iszom még egyet és indulunk – mondta aztán –, látom, hogy unja magát, kedvesem.
Hazafelé tartva Robin szóba hozta a kiállítást.
– Látta az egyik képen, hogy a nyitott szekrény tele volt BDSM segédeszközökkel?
A férfi közben lendületesen bevett egy kanyart, Jázmin megragadta az oldalsó kapaszkodót. Nem válaszolt, Robin hevesen gesztikulálva folytatta.
– Na meg az sem semmi, hogy a lépcsőházban a nőnek meztelenül kellett négykézláb lefelé sétálnia.
Előttük váltott a lámpa, de a férfi nem lassított.
– Piros – nyögte Jázmin.
– Ja, látom – hagyta rá a férfi, és óriásit fékezett. – Holnap várom önt egy kis szeánszra, a kiállítás meghozta a kedvemet. Majd üzenetben küldöm az instrukcióimat – mondta, odahajolt a lányhoz és megcsókolta.
– Én itt kiszállok, hazasétálok – mondta aztán Jázmin.
Robin mosolyogva bólintott.
– Aludjon jól, kedvesem!

A lány a tempósan távozó autó után integetett, majd a kabátját szorosabbra húzva magán elindult. Három utcányira volt otthontól. Kedvtelve nézegette, hogy a kertváros társasházainak gondnokai precízen eltüntették az őszi avart, és átlátszó műanyag zsákokban helyezték ki az út szélére. Aztán amikor meglátta a saját házukat, a többszintes, felújított, barna vakolatú társasházat, megint eszébe jutott Robin. Aggasztotta, hogy ittasan vezetett, erre még nem volt példa, és elhatározta, hogy többé nem ül be mellé a kocsiba, ha a férfi nem józan.

A szomszédok redőnyein több helyen átszűrődő fény jelezte, hogy otthon vannak, csak a lány ablakát borította sötétség. Amikor Jázmin felért a lakásába, még nem gyújtott villanyt, először feljebb kapcsolta a fűtést a sötét nappaliban, aztán elhúzta a teraszajtó függönyét, hogy gyönyörködhessen az éjszaka fényeiben. Meleg takaróba burkolózott, és leült a kanapéra, a csillagok ragyogásáról a Robintól névnapjára kapott ezüstnyaklánc és karkötő jutott eszébe a kicsiny lakatokkal. Robin tudta, hogyan udvaroljon, minden ajándékkal eltalálta az ízlését. Születésnapjára például narancssárga gyertyákat és bögréket ajándékozott neki, pontosan a kedvenc színárnyalatában.

Jázmin nosztalgikus hangulatba került. Felcsapta a laptopját; az online naplóját olvasgatva egy korábbi bejegyzésére bukkant.

„Szeretem nézni, ahogy Robin tereget. A ruhacsipeszek színek szerint csoportosítva sorakoznak nála a kötélen a kertben. Gondosan kiráz minden egyes darabot, mielőtt a szárítóra rakná. Soha életemben nem feltételeztem volna, hogy ennyire magával ragad, ha valakit teregetni látok. Állandóan illatoznak a ruhái és ő is. Imádom, ahogy gondoskodik a dolgokról. Rólam is. Amikor megyek hozzá, laktózmentes tej vár a hűtőben, és a kedvenc ételeim, a nevemmel ellátott bögre a pulton. Főz nekem és nem enged elmosogatni. Kiengedhetek nála. Amikor filmet nézünk, elterül a kanapén, én a lábánál a földön egy vastag párnán elhelyezkedve simogatom őt ott, ahol csak érem.”

A lánynak könnyes lett a szeme ennél a résznél, fontolgatta, hogy abbahagyja az olvasást, de aztán mégis folytatta.

„Robin tanított meg arra is, hogy amit a szexualitásról eddig tudtam, az elég kevés színt fed le a palettán.

– Jázmin, a jó szex nem húszperces! – oktatott ki egyszer.

Huszonhat éves koromig valóban ahhoz voltam szokva, hogy akkor, annyiszor és úgy van orgazmusom, amikor, ahányszor és ahogyan akartam. És én mindig gyorsan akartam. Kivétel csak az Antonnal töltött idő volt…

Robin úgy játszik az érzékeimmel, mintha egy hangszert szólaltatna meg. Új hangokat és hangnemeket fedeztem fel általa magamban. Kiváló mestere a késleltetésnek, az érzékeim feltüzelésének. És minél később szólal meg a teljes dallam, én annál kéjsóvárabb vagyok.”

A lánynak eszébe jutott, hogy másnap ismét szeánszuk lesz. Kíváncsi volt, Robin mit talál ki, és ezen morfondírozott, miközben alváshoz készülődött.

Robin másnap valóban üzent. Azt írta, hogy egy újabb játéktípust fognak kipróbálni. Hangsúlyozta, hogy Jázmin változatlanul bízzon benne, és higgye el, hogy a domja tudja, mit csinál. Aztán még az indulás előtt elküldte a további utasításait. Megadta, hogy Jázmin este kilencre érkezzen, menjen be a lakásba, a fürdőszobában vetkőzzön le, majd az ott elhelyezett italokat és ételeket fogyassza el úgy, hogy nem használja a kezét. Aztán evés után vegye fel az odakészített ruhát, majd ha készen áll, jelezzen a csengővel.

Ahogy a lány olvasta a férfi parancsait, vegyes érzéseket élt át: egyszerre félt és vágyakozott. Robinnal az utóbbi időben mintha egy gumikötél két végét húzogatták volna: hol közel kerültek egymáshoz, hol nagyon távol. Amikor egymás felé tartottak, akkor szenvedélyesen játszottak, a játékok előtt minden egyes alkalommal megjelent benne a vágy az alárendelődésre és a fájdalomra, az így megélt ellazulásra, ugyanakkor a bizarr félelem is a veréstől – amely után érkezett a feloldódás és a kéj.

Jázmin taxival ment a férfihoz. Tíz perccel előbb ért oda, így a környéken sétált kicsit, mert pontosan akart érkezni. Lassan peregtek a percek. A lány megállapította, hogy a várakozás még mindig nem az erőssége. Akkor nyugodott meg, amikor a lakásajtót nyitotta, és lerakta a táskáját az előszobában. A nappaliban fény derengett, Robin valószínűleg ott várta.

A fürdőszobában megtalálta a kikészített fekete szemkötőt és az új fekete szettet: csipkés melltartót és franciabugyit. Igényes darabok voltak, tetszettek Jázminnak. A tökéletesen rendben tartott és tiszta fürdőszoba padlóján három tálka pihent: az egyikben víz, a másikban a színe alapján bor lehetett, a harmadikban pedig kockára vágott kenyér, sajt és sonka. A lány ezeket csak úgy tudta elfogyasztani, ha macska módjára négykézlábra ereszkedik. Robin gondolt rá, hogy Jázminnak ne a hideg padlón kelljen térdepelnie: a puha, pamut kádkilépőt közelebb húzta az ajtóhoz.

A lánynak eszébe sem jutott másképpen tenni, mint ahogyan Robin elrendelte. Pedig nem kis mutatványnak ígérkezett, mert az orra útban volt. Azért kísérletezett, és sikerült felváltva kortyolgatnia a két tálból. Maradt bennük jócskán. Mindkét folyadékot hidegnek érzékelte, és nehezére esett lenyelnie, hiszen még a vizet is szobahőmérsékletűnél melegebben szerette.

Az ételkockákat is komoly feladatnak tűnt kiennie a tálból, részben azért, mert nem volt elég éhes. Nem gondolta volna, hogy valaha is ilyen kihívással szembesül. A kenyérkockák megszikkadtak, ropogtak a foga alatt, a sajt azonban kellemes, enyhén füstölt ízű, a sonka friss illatú volt.

Amikor készen lett, megmosakodott, aztán felvette Robin ajándékát. A domja ismét tökéletesen eltalálta a méretét. Letérdelt a kikészített párnára, csengetett, majd villámgyorsan felrakta a szemkötőt. A cicaétkezés kizökkentette; felengedett, a testhelyzet és a vetkőzés pedig izgatóan hatott rá. Várta a folytatást.

Robin pár perccel később jött be hozzá.
– Jázmin, káprázatosan néz ki, önnek öröm vásárolni.
– Uram, köszönöm a meglepetést.
A férfi válasz helyett megcsókolta, majd a fülébe suttogott:
– És ha tudná, hogy még mi minden következik!

Ebbe a lány beleborzongott. Robin felsegítette a földről, felemelte, és a karjában vitte be a nappaliba. Ott letette a puha szőnyegre. Jázmin erre nem számított. Kimelegedett az izgalomtól.

– Most a két csuklójára és a bokájára pántokat helyezek el, és ezekkel fogom kikötni önt. Múltkor már látta, hogy a nappali és a hálószoba közötti boltíven alul és felül is kampók vannak, azokhoz fogom rögzíteni. Megkínzom, majd megszeretgetem, felváltva. Nem döntöttem az ütések számáról, ugyanakkor mindegyiket meg kell köszönnie. Én számolok, és majd abbahagyom, ha jónak látom. Megértette, Jázmin?

– Igen, uram!
– Helyes.

Robin felhelyezte, majd becsatolta a pántokat. Nem szorítottak.
– Hihetetlenül jól áll önnek, máskor is használni fogjuk – lelkendezett a férfi.

Jázmin bólintott. Hevesebben vert a szíve, izgult a kikötözés miatt, és az ismeretlentől is félt. Robin arrébb vezette, a lába alatt érzékelte a parkettát, vélhetően a boltív alá mentek. Terpeszbe kellett állnia. A férfi először a lábát rögzítette, majd felemelte a karját, és a kezét is a kampóhoz csatolta. Nem tudott mozdulni, csak kicsit előre-, illetve hátradőlni és lábujjhegyre állni. Ebben a szokatlan testhelyzetben Jázmin határozottan félt, de nem adott ennek hangot.

– Készen áll? – kérdezte Robin.
– Igen, uram – nyögte a lány, de hangjából hiányzott az igazi meggyőződés.

Ami ezután következett, az érzések egyvelege volt, amit Jázmin mintha nem is éber tudatállapotban élt volna át. Robin át tudott bújni az ajtófélfa és a lány teste mellett, így nem csak elölről, hanem a háta mögül is adta a csapásokat, talán korbáccsal. Jázmin megköszönte, miközben a fájdalmai teljesen lekötötték, és éppen, amikor beleveszett volna az ütések okozta égő katlanba, Robin megcsókolta, és valamilyen tollszerűséggel végigsimította az alkarját, amitől a lány libabőrös lett és elernyedt.

A verés és kiengesztelés ciklusai ritmikusan követték egymást. Jázmin igyekezett lábujjhegyre állni, hátha akkor nem feszítik a kötelek. De ahogy a korbács és a teste érintkezett, újra csak a függesztések tartották a súlyát. Egyre halkabban mondott köszönetet, remegett, sírt, hüppögött. A testével volt egységben – gondolatok nélkül.

A férfi a hátát, fenekét, belső combját és a mellét is célba vette. Hol erősebbek, hol gyengébbek voltak az ütései. Jázmin már nem is tudta, hol tart a számolásban, nem sejtette, mikor lesz vége. Kimondta a menekülőszót.

– Vérnarancs.

Robin azonnal abbahagyta a verést, átölelte, megcsókolta a lányt, lehúzta róla a szemtakarót, és azt rebegte, mennyire büszke rá, és hogy mekkora élvezetet okozott neki. Jázmin azonban csak sírt. Reszketett, égett a teste. Robin kioldotta mindkét kezét, ekkor a lány elveszítette az egyensúlyát és hátrahanyatlott, hajszál híján beverte a fejét a mögötte lévő ágy támlájába.

Robin odaugrott, de elkésett, a földre érkezéstől nem tudta megmenteni. Felnyalábolta és feltette az ágyra, zsebkendőt hozott, és szokás szerint odatartotta a lány orrához, fújja csak ki. Majd hideg borogatást hozott, és leápolta a meggyötört testet.

Jázmin megkönnyebbült, bizsergett minden tagja. Édes volt a kilépés a megsemmisülésbe. Lassan csillapodott a sírása. Robin a lány mellé feküdt, törölgette a könnyeit, simogatta. Miután megnyugodott, a férfi végigcsókolta minden porcikáját, és olyan odaadással szeretkezett vele, mint még soha. Jázmin orgazmusa a feszültség újabb áradatát mosta ki belőle, újra zokogott, mámortól ittasan húzta magához a férfit.

A friss illatú takarók és párnák között ölelkezve szuszogtak. Jázmin biztonságban érezte magát, feloldódott, mosolygott még a füle cimpája is. Belefészkelte magát az ágyneműbe, a férfi szorosan hozzábújt, és egyik kezét a lány fején pihentetve még álmában is a haját simogatta.
***