Avagy a túlféltő és túl engedékeny szülői magatartás következményei

Lehet az elkényeztetés bántalmazás?

Az elkényeztetés a gyermek számára ártó, nem az érdekeit szolgáló szülői viselkedés. Az elkényeztetés gyakran szeretetbe és a jószándékba van csomagolva. De ez csak a látszat. Az elkényeztetés által sérül a gyermek autonómiája, megnehezednek a függetlenségi törekvései és később a szülőkről való leválás. 

Az elkényeztetett gyerekből elkényeztetett, önzően viselkedő felnőtt válik, aki a környezete számára rendkívül megterhelő.

A határ az egészséges szeretet és a túlzó kényeztetés között

Az egészséges szeretet elsődlegesen a gyerek érdekeit és javát nézi, biztosítja a személyisége fejlődését, az életben való boldogulását, az önállóságát és a későbbiekben a leválás képességének kialakulását, illetve a lehetőségét. A gyereknek fontos megtanulnia a helyét a családi hierarchiában, ahol egészséges esetben a szülőké az irányító szerep – és nem a gyereké.

Az egészséges szeretethez tartozik, hogy a családban mindenkinek megvan a dolga és a szerepe.

Elkényeztetésről van szó, ha a család élete a gyerek körül forog, az ő igényeiről szól – túlzott mértékben. Ha a szülő a gyermek minden óhaját, kívánságát azonnal teljesíti, folyton furikázza, amikor gyalog is teljesíthető lenne a táv, folyamatos szórakoztatást és társaságot biztosít neki, és ezzel gyakorlatilag alárendelődik. Fizikailag és lelkileg is a gyereket szolgálja, aki így folyamatosan a középpontban van. A szülő nem mer nemet mondani a gyerekének, nem mer határokat szabni. Megtesz olyasmit helyette, amire a gyerek az életkorának megfelelően képes lenne: rendrakás, házimunkába való besegítés, tanulás, ügyintézés, közlekedés stb. Mindent megvesz neki, mindenre azonnal reagál, önmagát háttérbe szorítja. A gyermeknek nem kell tennie semmiért, mert az a természetes, hogy mindent tálcán kínálnak neki.

Milyen következményei lehetnek az elkényeztetésnek?

Sokfajta és komoly következményekkel jár az elkényeztetés.

Az alábbiak csupán a leggyakoribb példák.

– A gyerek nem tanulja meg az érzelmei szabályozását. Azt hiszi, hogy bármit megtehet, és követelőzővé válik, ha a szülő korlátot állít neki. Frusztrálttá, hisztissé és dacossá válik, nem tudja kezelni a negatív/nehéz érzéseit és nem tudja megnyugtatni magát. Mindent azonnal és rögtön akar, nem tudja késleltetni a szükségleteit – és nem is akarja.

– Eszközként, kiszolgálószemélyzetként kezeli a szülőt, akár semmibe is veszi. Mivel nincsenek határok, nem tanulja meg tisztelni a másik embert – és ez a szülő felelőssége, mert ő engedi meg ezt a viselkedésmódot, ő nem követel és nem ér el tiszteletet.

– Ha nincsenek határok és nincsenek következmények, a gyermek nem tanulja meg a felelősségvállalást. Később mindig más lesz a hibás, állandóan bűnbakot keres a külvilágban.

– A gyermek függő, kiszolgáltatott helyzetbe kerül. A szülői túlvédés és elkényeztetés hatása az lehet, hogy a gyermek nem tud önállóan dönteni, létezni, ő lesz később 40 évesen a mamahotel lakója, vagy mindig szüksége lesz olyan partnerre vagy kapcsolatra, ahol kielégítik a szükségleteit. 

– Szorongás. Mivel az elkényeztetés által a gyermek nem kapott iránymutatást az önállóságra és az életben való boldogulásra vonatkozóan, a nehézségek és a problémák megoldására sem volt lehetősége, ezért szorongó, akár mentális betegséggel, vagy szenvedélybetegséggel küzdő felnőtté válik. 

– Az elkényeztetett gyerekek nem tanulják meg a szabályok, korlátok létezését, betartását. Ha a szülő nem mond nemet, azt tanulják meg, hogy nekik mindent szabad – és később az élettől is ezt várják. Áthágják a szabályokat, a külvilágtól nem fogadnak el semmilyen tiltást. Úgy gondolják, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogyan ők akarják. Úgy vélik, hogy majd ők megmondják másoknak, mit kell tenniük. Emiatt az empátiás készségük is sérül, nem tudnak beleérezni mások helyzetébe.

– A gyermeknek nem alakul ki az önbizalma. Kifelé fejlett kritikai érzéket mutat, de ez önmaga felé nem érvényesül. Látszólag nagy az önbizalma, önmagát felülértékeli, hiszen félreértelmezi azt, hogy minden körülötte forog. Azt hiszi, hogy ő értékes ennyire, sokszor túldicsérik olyasmi miatt, ami természetes, ami a kötelessége lenne. Nem reális az énképe, mert nem szembesült valójában önmagával. Nincs önreflexiója, reális önismerete. A probléma az, hogy nem tanul meg tenni a céljaiért, és ezért nem is képes rá – nem alakul ki a megmérettetéseken és megfelelésen alapuló valós önbizalom.

– A gyereknek az a benyomása, hogy ő mindent tud. A felnőttekkel egyenrangúnak gondolja magát (hiszen a szülei alárendelődtek neki), egyfajta kiskirálynak, gyerektestbe szorult felnőttnek hiszi magát – a jogai miatt. Nem a megfelelő helyet foglalja el a családi hierarchiában, ebből szereptévesztések és ezáltal mentális problémák is adódhatnak.

– A gyermek nem tanulja meg, mi az érték. Mindent megkap és nem kell megdolgoznia, tennie a tisztaságért, az elkészült ebédért, azaz a becsületes munka eredményéért, a pénzért.

Az elkényeztetés szolgálhatja a szülő kényelmét?

Sajnos az elkényeztetés inkább szolgálja a szülő, mint a gyerek érdekét. Ugyanis ha a szülő nem az elkényeztetés útját választja, az sokkal több figyelmet, következetességet jelentene, szabályok meghozását és betartatását igényelné, és mindez jóval több energiát vesz el. A szülők sokszor nagyon leterheltek. Látom, hogy sok családban nincs semmilyen segítség, se nagymama, se bébiszitter. Rengeteg feladat, elvárás nyomja a szülők vállát. Így épp arra marad a legkevesebb idő, ami a legfontosabb lenne: a gyermeknevelésre, tehát arra, hogy követhető határokat alakítsanak ki, és ezeket be is tartassák. Az odafigyelés és a következetesség rendkívül energiaigényes és fárasztó dolog, elképesztő mértékű türelem kell hozzá. De sajnos enélkül a gyermek nem kapja meg azt, amire a legnagyobb szüksége lenne: világos útmutatást, figyelmet, érzelmi stabilitást, bizalmat és önbizalmat, kereteket, amelyeket be kell tartania, de amelyeken belül szabadon mozoghat.

Az elkényeztetés csak látszólag szolgálja a kényelmet. Később visszaüt. Elsőre könnyű, időt és energiát spóroló útnak tűnik, aztán az elkényeztetett gyermek szolgálata több időt és energiát visz el. Előfordul, hogy a szülő élete végéig tart.

A túlféltő szülő is elkényeztethet?

Hallottam olyan szülőről, aki mindig leellenőrizte annak az italnak a hőmérsékletét, amit a gyerek inni akart. Nehogy túl hideg legyen és ártson a torkának. Ez a gyermek felnőve sem tudta elhagyni a szülői házat. Hiába volt saját lakása, nem ott aludt.

A túlféltés nem mindig a szeretetről szól. Gyakran a szülő szorongása, félelmei és kontrolligénye vetül ki ilyen módon. A szülő meg akarja védeni a gyermekét a vélt fizikai és/vagy lelki sérülésektől, miközben pont az élettől óvja meg. Mert a gyermek így nem tud tanulni a hibáiból, kudarcaiból, nem tanulja meg, hogyan kell döntést hozni, konfliktusokat kezelni, nehéz érzéseket (pl. csalódottság, szomorúság) kezelni, felelősséget vállalni. Nem ismeri meg a saját képességeit és határait sem. Összességében nem készül fel az életre.

A túlféltett gyermek felnőve gyakran bizonytalan lesz önmagában. Nehezen bízik a saját döntéseiben, mert nem tanulta meg, hogy képes megbirkózni a nehézségekkel. Sokszor állandó megerősítést vár a külvilágtól, miközben belül szorong attól, hogy hibázni fog. Előfordulhat, hogy felnőttként is erősen függ a szüleitől érzelmileg vagy a mindennapokban is, mert az önállóság számára nem biztonságot, hanem veszélyt jelent.

Felnőttkorban hogyan befolyásolja a párkapcsolati preferenciáinkat a bántalmazó elkényeztetés?

Az elkényeztetett felnőtt olyan partnert keres, aki gondoskodik róla, illetve ugyanúgy kielégíti a szükségleteit, mint annak idején a szülei. Figyelmet, csodálatot vár el a társától, mindennek róla kell szólnia, úgy kell lennie, ahogyan ő akarja. Nem tud beleérezni mások helyzetébe, kiváltságosnak, feljogosítottnak érzi magát.

Az a döbbenetes, hogy ha megnézzük a fenti listát, akkor számos olyan jellemzőt találunk benne, amelyek a nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkezők működésére is jellemzőek lehetnek. Sok esetben olyan emberekről van szó, akik gyermekkorukban túlzott elkényeztetésben vagy érzelmileg torzító családi működésben éltek. Gyakran nincs reális önképük, erősen függenek másoktól, kihasználják és ugráltatják a partnerüket. Látszólagos önbizalommal és magabiztossággal rendelkeznek, miközben valójában alacsony az önértékelésük, és a frusztrációjukat a környezetükre vetítik. Az ilyen férfiak és nők sokszor öntudatlanul is kizsigerelik, illetve saját céljaiknak megfelelően használják fel a körülöttük élőket.

Mit okozhat a túl engedékeny nevelés?

A szülő megveszi a gyereknek, amit kíván. Este későn is palacsintát süt neki, mert a csemete azt akar enni. Ha a gyerek nem akar az óvodában aludni, a szülő minden nap hazaviszi ebéd után, nehogy a csemetének kényelmetlenséget kelljen elszenvednie. Ha az elvált szülők gyerekének épp nincs kedve apával találkozni az ő láthatási ideje alatt, az is rendben van. Mindent szabad – neki.

A túl engedékeny szülő nem állít határokat, mert azt hiszi, ez egyenlő a szeretettel. Nem akar igazából konfrontálódni sem a saját gyerekével. Valójában a gyermekének adja át az irányítást. A gyerek ezt látszólag élvezi, de valójában ez a helyzet szorongást okoz neki, mert ha ő irányít, akkor rá ki vigyáz? Ilyen módon a gyerek biztonságérzete sérül. Ha túlzott engedékenységben van része a gyermeknek, akkor nem tanulja meg, hol vannak a határok, korlátok és mit jelent felelősséget vállalni. A gyermek számára idővel természetessé válik, hogy mindennek az ő igényei körül kell forognia.

Valójában a túlzott engedékenység a szülő számára könnyebbség, mert nem kell határokat állítania és azokat következetesen képviselnie. Így valójában el is hanyagolja a gyermekét. Márpedig a határ nem a szeretet hiánya, hanem a biztonság egyik formája.

Hogyan függ össze az elkényeztetés és a mamahotel jelenség?

A szülő nemcsak a fiatal felnőtt elé teszi az ételt, hanem az üres tányért is ő viszi a mosogatóhoz. Olykor még a gyermeke szobájába is beviszi az ennivalót tálcán, nehogy pár métert meg kelljen tenni a fiatalnak. A fiatal felnőtt nem járul hozzá a lakhatási költségekhez, ő csak élvezi a mamahotel előnyeit: a tiszta ruhát, az ételeket, az otthon melegét – minden értelemben.

A mamahotel jelenség mögött sokszor nem pusztán kényelmesség vagy lustaság áll. Gyakran olyan családi működés húzódik meg a háttérben, ahol a gyermek túlzott kiszolgálásban, túlvédésben vagy elkényeztetésben részesült. Ilyenkor a leválás érzelmileg rendkívül nehézzé válik.

A mamahotel jelensége nemcsak azt jelzi, hogy a fiatal nem akar elköltözni, hanem valójában egy érzelmi, fejlődési és családi rendszerbeli probléma. Egyrészt a fiatal nem válik le érzelmileg a szüleiről. A kényelemnek hatalmas ára van, ugyanis a mamahotel lakója beleragad a gyermek szerepbe, függetlenül attól, hány éves. Másrészt a személyiségfejlődés gátjává válik, hogy nem vállal felelősséget és nem gyakorolja a döntéshozást. Mindazt nem tapasztalja meg, amit külön élve – akár több más fiatallal együtt lakva – megtanulhatna az életről és önmagáról. A szülő azonban sokszor továbbra is kiszolgálja, miközben mindkét fél számára természetessé válik a függőségi működés.

A háttérben gyakran szorongás, bizonytalanság, önbizalomhiány vagy érzelmi függőség is állhat.

Mivel a családi rendszerben a fiatal nem a felnőtt szerepébe kerül, hanem benne marad a gyermeki működésben, ez a párkapcsolatok kialakítását és működtetését is megnehezítheti. Egy érett kapcsolathoz ugyanis két érzelmileg is önálló emberre van szükség.

Mire figyeljenek oda a szülők? 

Először is legyen a szülő jó lelkiállapotban, a saját identitás- vagy egyéb személyiségproblémáit, szorongásait ne vetítse a gyerekére. Hagyja abba a túlkompenzálást. Lássa önmagát reálisan, vállalja fel, hogy nem tökéletes. Nem is kell annak lennie, csak elég jó szülőnek.

A gyerek érdekeit nézze közép- és hosszútávon, és ne a saját igényei kielégítésével foglalkozzon. Szorítsa háttérbe a kényelmet, a gyors megoldást, elsődleges célja ne a frusztráció és konfrontáció elkerülése legyen.

Ne féljen a gyerekétől, merjen neki határokat húzni. Nem kell gondtalan gyerekkort biztosítania! A gondtalanság nem életszerű. A szülő adjon esélyt a gyerekének arra, hogy megbotoljon, elessen, majd felálljon, mert ebből fog a gyermek tanulni. Így lesz tisztában önmagával és a képességeivel, és csakis a fejlődése által alakul ki az önbizalma. 

A gyermeknek tartson valós tükröt a gyermek képességeivel és jellemzőivel kapcsolatban, azáltal segítve a reális énkép kialakulását.

Olyan határokat állítson, amit a gyerek felfog, megért és be is tud tartani, mindig az életkorának megfelelően. Legyen a szülő következetes: tartassa be a megbeszélt határokat. Ha azt a gyermek nem tartja be, annak legyen következménye. Legyen motiváció és jutalmazás, de csak olyan esetekben, amikor a gyermek valóban erőfeszítéseket tett és nem csak a kötelességét tette (például, ha bepakolt a táskájába, megdicsérhetjük, nyugtázhatjuk, de ne kapjon ezért csokoládét).

A szülő ne akadályozza, hanem segítse a gyermek leválási és függetlenedési törekvéseit is – engedje a korcsoportjával együtt lenni, ne akarja kisajátítani a gyerekét.

Érzelmi biztonságot, megértést adjon a gyereknek és ne elárasztást, elkényeztetést. Emögött sokszor érzelmi elhanyagolás van: könnyebb megvenni a gyermeknek valamit, mint minőségi időt tölteni vele. A szülő töltsön minél több időt a gyermekével, amikor összehangolódik vele és rá figyel. 

Apa és anya alkosson egységet a gyerek felé. Válasszanak olyan társat, akivel egységes szabályokat és kereteket képviselnek a gyermek felé, és azt következetesen betartatják.

A szülők vajon tudnak arról, hogy sokszor ők a probléma forrása?

Az a tapasztalatom, hogy a szülőnek gyakran nincs rálátása arra, mit is tesz, a viselkedésének milyen következményei lesznek. Ő úgy gondolja, hogy a legjobbat adja a gyerekének – és mivel gyakran önmagára nincs ideje, nem gondolkozik el ezen a témán. Szerencsére a kivételek száma növekszik.

Lehet, hogy ez amiatt történik, mert a szülők is sok szempontból nélkülözésben vagy nehéz körülmények között nőttek fel. Nem kapták meg mindazt sem lelki, sem anyagi, sem semmilyen szempontból, amire szükségük lett volna, ezért ennek kompenzálásaképp a saját gyermekeiket maximálisan ki akarják szolgálni. Olyannyira, hogy átesnek a ló túloldalára, ami már nem egészséges, sőt ártó. Szerencsére ma már egyre több információ áll rendelkezésre a tudatosításhoz és változtatáshoz.

Honnan ered mindez? 

A korábbi, nélkülözést átélő generációk most gyakran túlkompenzálnak. Csakhogy a szélsőségek nem működnek, ebben az esetben is a középút az ideális.

Az a lelki örökség, amit a szüleinktől kaptunk, nem a mi felelősségünk. De hogy mit kezdünk a minket hátráltató generációs lelki terhekkel, mit teszünk a feldolgozásuk vagy hatástalanításuk érdekében, az már a mi feladatunk.

Szerencsére ma már különböző jellegű segítséget is igénybe vehetünk, továbbá a tapasztalatom szerint egyre többen nyitottak a változtatásra.

Mit tehetnek maguk az elkényeztetettek?

Már maga a felismerés fél siker. Nézzenek szembe önmagukkal, keressenek fel segítő szakembert és kezdjenek el dolgozni magukon, változtassanak. 

A témával könyveimben is foglalkozom

A bántalmazó családi és párkapcsolati működésekkel, valamint a leválás, önértékelés és önfeladás kérdéseivel a Nárcisz-trilógia köteteiben is foglalkozom.

Az elkényeztetés témája különösen a trilógia második kötetéhez, A nárcisztikussal egy asztalnál – Vannak kapcsolatok, amelyekkel önmagad bántalmazod című regényemhez kapcsolódik. A történet egyik férfi szereplője, Martin, nárcisztikus személyiségvonásokkal rendelkező, elkényeztetett felnőtt, akit gyerekként érzelmileg elhanyagoltak. Hiába jár a harmincas évei közepén, az édesanyja mossa a ruháit, betegség vagy nehézség esetén visszaköltözik a szüleihez vagy az aktuális partnere lakásába, hogy újra átélhesse a gondoskodást és a gondtalanságot.

A regényben nemcsak a nárcisztikus személyiségvonások működését mutatom meg, hanem azt is, hogyan alakulhatnak ki azok a tudattalan kapcsolati minták, amelyek miatt valaki méltatlan kapcsolatokban ragadhat.

Kapcsolódó könyveim:

Dr. Szántó Szilvia közel húsz éve foglalkozik mentálhigiénés tanácsadással, emellett hat kötet szerzője. Küldetésének tekinti, hogy beszéljen azokról a lelki és kapcsolati működésekről, amelyekről sokan hallgatnak. Kiemelten foglalkozik a fiatal felnőttek, valamint a bántalmazó kapcsolatokban érintettek támogatásával. Könyveiben és írásaiban arra is keresi a választ, hogy valaki tudattalanul miért ragadhat bele méltatlan kapcsolatokba, és hogyan találhat vissza önmagához.

Kapcsolódó írás: