Csomag: A Nárcisz-trilógia

Leírás

Jázmin túl van néhány kapcsolaton. Úgy döntött, önmagát teszi rendbe, mielőtt még egy férfinak megnyílna.

A fiatal, harmincas nő ezidáig is sokat tanult. Az évekkel korábbi partnere, a nős Anton erősen nárcisztikus vonásokkal bírt. A következő férfival Jázmin a BDSM világába csöppent, de Robin szenvedélybetegsége a kapcsolatuk útjába állt. Később a motoros Martinnal költözött össze. Lassan derült ki, hogy a sármos férfi szintén nárcisztikus, így vele sem lelt boldogságra. Mellette azonban rádöbbent, hogy a BDSM nem az ő útja.

Mindannyian tükröt tartottak Jázminnak, sokat tanult önmagáról.

Jázmin magabiztosan vág neki újra a párkeresésnek. Adrián pedig a korábbi partnereitől merőben eltérő. Udvarias, segítőkész, vonzó. Odafigyel Jázminra.

Vajon ő az igazi?

Vagy Jázmin még mindig nem tud eleget magáról, és Adrián csak katalizátor ahhoz, hogy a nő meggyógyítsa belső gyermekét és megtalálja valódi énjét? Vajon Jázmin készen áll egy harmonikusan működő párkapcsolatra?

A regény kulcskérdése, hogy a gyermekkori traumákon átesett Jázmin ráébred-e, milyen kapcsolatra van igazán szüksége. Hogyan választ és mihez ragaszkodik? Milyen minták befolyásolják a döntéseiben? Milyen számára az ideális pár?

Az igaz történeten alapuló regény a Nárcisz-trilógia harmadik, befejező része. A kötetben az olvasók újra találkoznak kedvenceikkel, a mentős Bencével, akit ismét kihívás elé állít az élet, visszatér a szomszéd Györgyike, valamint két új barátnő, Dorina és Luca kíséri Jázmint az útján az igazi énjéhez és az igazi férfihoz.

„A nárcisztikuson túl messze a trilógia legizgalmasabb és legkifejezőbb része. Jázmin történetén keresztül szinte mi is úgy érezhetjük, haladunk az önismeret rögös útján. Nem ígér tündérmeséket, hanem a realitás talaján marad. Fogja a kezünket, és bebizonyítja, bármilyen mélyről is indultunk, elérhető a lelki jóllét és lehetséges másképp társat választani.”

Csirmaz Luca, pszichológus, a PszichoLive szakmai vezetője

További információk

Olvasson bele a könyvbe

Dr. Szántó Szilvia: A nárcisztikuson túl
Igaz történet alapján – 3. rész
Vannak kapcsolatok, amelyekkel önmagad bántalmazod

1. fejezet – Te egy porcelánkolibri vagy!

– Mondja, mennyire jellemző, hogy egyedül jön valaki ide nyaralni? – kérdezte Jázmin a balatoni szálloda recepciósát, egy rövid hajú, vékony testalkatú nőt.
Jázmin hetedik napja töltötte már itt a szabadságát egymagában. Megigazította narancssárga vállkendőjét a légkondival agyonhűtött hallban; kerülte a túl hideg helyeket, és áldotta az előrelátását, hogy lenvászon nadrágot vett fel. A harmincas, fiús kinézetű, kék inget viselő recepciós rámosolygott.
– Ó, ritkán van ilyen, szerintem ritkábban, mint kellene. Havonta egy-két vendég. Nekem tetszik.
Jázmin örömmel nyugtázta a recepciós pozitív hozzáállását. A nő folytatta, az arcáról lelkesedés sugárzott, barna szeme megtelt élettel.
– Tudja, olykor valaki válás vagy szakítás után jön el egyedül nyaralni, van, akit a családja küld, hogy szabaduljon el végre a gyerekek mellől és a mindennapok nyüzsgő forgatagából. A lényeg, hogy szerintem vagány és klassz, ha valaki bevállalja.
– Egyetértek – válaszolta Jázmin, elégedetten elköszönt, majd folytatta útját az étkezőbe.
Miután a törzsasztalára letette a tejeskávéját is, nekiállt a reggeli müzlije elfogyasztásának. Aznap is vele szemben ült a háromtagú család, ahol a várandós nő folyton ugráltatta a horgas orrú, nagy kék szemű, enyhén pocakos, fehér bőrű férjét.
– Ezt nem szeretem, nem vagyok éhes – visított a négyéves kislányuk olyan hangszínen, hogy a környéken Jázminon kívül senkinek sem jutott eszébe helyet foglalni.
– Hoznál Lilinek egy mini kakaós csigát? Elfelejtettem az előbb – kérte az anya az apát, majd mobiltelefont tolt a gyerek elé.

Amikor a férj visszatért egy kistányérral, leült Jázminnak háttal, a feleség pedig a péksütemény falatkáit tuszkolta a gyerek szájába, aki hipnotizálva nézte a mesét.

Jázmin magában sem kommentálta az esetet, csak annyiban, hogy nyugtázta, elkezdődött a szokásos reggeli rutin. Maga elé húzta a pirítósát, megkente baracklekvárral, és beleharapott. Ekkor érkezett a hotel nagydívája, egy középkorú nő, aki reggelizni is kalapban, nagyestélyiben és napszemüvegben vonult le. Nem sokkal később toppant be a magas, barna hajú, kisportolt testű alfahím; egyenes testtartással úgy járt-kelt, mintha ő maga istenként szállt volna le a földre. A férfi mobiltöltővel és könyvvel jelent meg az étteremben. A telefonját töltőre rakta, és amíg asszonykája megérkezett, addig ő látványosan olvasott a kávéja mellett a teraszon. Jázmin kíváncsi lett volna, hogy mennyit haladt a reggeli nyüzsgésben, de aztán azzal a gondolattal, hogy színház az egész világ, elengedte a kérdést. Napközben is látta néha a férfit. Kiszolgálta tizenegy éves körüli, molett, lebarnult lányát. A lány folyton hosszú hajával volt elfoglalva, hol csak úgy hátradobta, hol fésülte, máskor befonta, mindeközben – étel, ital után nyavalyogva – az apját ugráltatta. A holdudvarukban lévő molett, festett szőke hajú, felfújt szájú feleség guminő érzetét keltette. Energiái nagy részét az kötötte le, hogy a férjét látványosan ölelgette és puszilgatta.

Jázmin lenyelte az utolsó falatot, és kiitta a kávéját. Visszament az ízlésesen berendezett, kék-barna szobájába, ahol, így nyaralása utolsó napján, a bepakolt bőröndje várta. Indulásra készen állt. Még levette a szandálját – talpát simogatta a süppedős padlószőnyeg –, és kiment az erkélyre.

Közelebb lépett az erkélykorláthoz és megmarkolta. Keze ráfonódott a fémre, nagyot sóhajtott. A szíve a torkában dobogott, nyári felsője fodrait borzolta a szél, érezte a víz illatát, hallotta a közeli mólónál sorakozó, imbolygó vitorlások szélcsengőre hasonlító zenéjét, érezte a napsugarak simogatását a bőrén. Meztelen talpának jólesett a burkolat kellemes hűvöse. A korlát áttetsző üvegén keresztül letekintett a mélybe, a parton, a frissen nyírt gyepen egymás mellett sorakoztak a nyugágyak és napernyők tartói. Nemrég esett az eső, de néhányan már lemerészkedtek a partra és elhelyezkedtek fehér, fodros ernyőik alatt.

Jázmin mély lélegzetet vett. Ahogyan végig a nyaralás alatt, legyőzte a tériszonyát, felemelte a fejét és belemerült a panorámába. Az év eleje óta várta ezt a vakációt. Még januárban készített egy fotómontázst, amit a hűtőszekrényre ragasztott ki, és ott szerepelt egy olyan hotelszobát ábrázoló kép, ahonnan csodás kilátás nyílik a Balatonra. Véletlenül halászta le ezt a képet a netről, és tessék, az elmúlt egy hétben minden nap itt állt a szálloda tizedik emeletén, és fokozatosan magába fogadta a látványt.

– Istenem, milyen jó, hogy itt vagyok! Büszke vagyok magamra, hogy egyedül eljöttem egy hétre nyaralni – jegyezte meg. Kihúzta magát és elmosolyodott.

A víz enyhén fodrozódott. A sötétzöld felület hínáros aljzatot jelzett, messzebb a zöld árnyalatai először sötétebb, majd világosabb kékbe váltottak, a túlpart feketéllő csíkja feletti fehér sávon túl már a tágas égbolt tiszta kékje jelent meg. A képbe néhány vitorlás úszott be.

A nő felelevenítette, milyen jó volt napközben a parton a nyugágyban: a félárnyékban meghúzódva elterült, mást sem csinált, csak napozott, úszott és figyelte a szállodavendégek forgatagát. Nem akart beszélgetni. Annyira sűrű volt az év, oly sok emberrel kellett kommunikálnia a tréningeken, hogy a nyaralása alatt nem akart senkivel sem jópofizni, csendkurzusra ítélte magát és ez jólesett neki.

Amikor a buszon a vasútállomás felé tartott, még mindig mosolyogva arra gondolt, hogy mennyire jól kipihente magát az egy hét alatt. Megigazította a vállán a táskáját és közelebb húzta magához négykerekű bőröndjét, amely olykor önálló életre kelt és elindult erre-arra.

– Nem tudom, miért nem építenek beléjük valami fékféleséget – bosszankodott.

A vonaton ugyanaz a kalauz kérte a jegyét, mint a Balaton felé jövet, felismerte a lófarkas, fehér fogsorú, udvarias férfit. Miközben a kalauz kezelte a jegyét, a homlokát ráncolta, és amikor visszaadta a nőnek és Jázmin a szemébe nézve megköszönte, a férfi a szalmakalapra pillantva megszólalt:
– Mintha nemrég találkoztunk volna… Csak nem egyedül nyaralt? – A hangjából érdeklődés, kíváncsiság és némi csodálkozás egyvelege hallatszott. Közben a vállán csüngő, nagy, fekete táskába süllyesztette a tollát.
– Igen, én voltam, és kiválóan éreztem magam – válaszolta Jázmin és ülő helyzetében is kihúzta magát.
– Akkor jól van. Mielőtt megismertem a páromat, én is voltam néhány napot egyedül erre-arra, ami csodásan feltöltött, de amióta van a kedvesem, ketten utazunk. Sok idő volt, amíg rátaláltam, de megérte. – A kalauz hangja ellágyult.
– És hogy talált rá? – kérdezte Jázmin, és közben keresztbe tette a lábát.
– Társkeresőn. Az élet útjai kifürkészhetetlenek – felelte a férfi. – Tudja én nem hittem az online ismerkedésben. Próbálkoztam előtte több módon is, beiratkoztam salsatanfolyamra, jártam túrázni csoporttal, de úgy hiszem túlságosan rágörcsöltem, és még egy jó randiig sem jutottam el. Aztán beregisztráltam egy társkereső oldalra, de nem igazán foglalkoztam vele, csak néha néztem rá. Többekkel leveleztem, de úgy éreztem, mintha húspiacon lennék. Már fel akartam adni az egészet, amikor egy kedves hölgynél végre azt éreztem, hogy nem tesztel, nem vizsgáztat, egyszerűen csak jókat beszélgettünk. Aztán találkoztunk, egyre több időt töltöttünk együtt, és kiderült, hogy rengeteg a közös bennünk és ma már ő az igaz társam. – Mosolyogva búcsúzott.
Jázmin kinézett az ablakon és egy utolsó pillantást vetett a Balatonra. Arra gondolt, hogy ha ez a jó fej, előnyös külsejű, udvarias férfi, aki a munkája kapcsán sok nővel találkozik, mégis egy társkeresőn találta meg élete párját, akkor talán neki is kellene egy esélyt adnia a netes ismerkedésnek.
***